„Mi nem megyünk azért csatába, hogy a második vagy a harmadik helyet sikerüljön elcsípni, mi szeretnénk megnyerni áprilisban a választásokat” – jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom kormányfőjelöltje Szegeden. Vona pénteken kezdte meg országjárását, és közel 100 kampányfórumot tervez, míg a párt képviselőjelöltjei mintegy 4000 gyűlést szerveznek a választásokig.
A Fidesz homokháti térséggel kapcsolatos mezőgazdasági programját szeretné megismerni Tóth Péter a Jobbik Csongrád megyei és szegedi elnöke. A 2-es választókerületben induló jelölt Nógrádi Zoltánt tartja egyedüli riválisának.
Tóth Péter, a Jobbik szegedi elnöke és a 2-es választókerület egyik jelöltje tartott sajtótájékoztatót csütörtök délután a párt jövőbeli elképzeléseivel kapcsolatban. A Jobbik megyei és szegedi vezetője megragadta az alkalmat, hogy a sajtó képviselőinek bemutassa a párt "Radikális változás" címre keresztelt, közel 100 oldalas választási programját.
A Jobbik választási programja mellett egy üres lapot is a kezébe vett Tóth Péter, ezzel is jelezve, hogy a többi pártnak egyelőre ennyit tudni a jövőbeli terveiről. A Jobbik helyi vezetője szeretné a többi párt elképzelését is megismerni, különös tekintettel a Fidesz és Nógrádi Zoltán programjára. Tóth Péter ezúttal mondandójában a mezőgazdaságra koncentrált, hiszen mint fogalmazott a Fidesz hármas kommunikációt folytat ez ügyben.
Morvai Krisztina: radikális változásra van szükség
"A Tisza Hotel dísztermében rendezett nagygyűlésen, melyen a Jobbik mintegy ötszáz szimpatizánsa vett részt - közülük többen is a betiltott Magyar Gárda egyenruháját viselve - bemutatták a párt leendő szegedi képviselőjelöltjeit."
Szeged - Radikális változásra: az önrendelkezés visszaállítására, az állam szerepének átalakítására, a nemzeti egység megteremtésére és az emberi jogok érvényesítésére van szükség Magyarországon - jelentette ki Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője vasárnap Szegeden.
"Tóth Péter, a Jobbik szegedi és Csongrád megyei szervezetének elnöke a 2-es választókerületben a mezőgazdaság szerepét szeretné rendezni, főleg a családi gazdálkodású struktúrákat előtérbe helyezve."
Radikális változásra: az önrendelkezés visszaállítására, az állam szerepének átalakítására, a nemzeti egység megteremtésére és az emberi jogok érvényesítésére van szükség Magyarországon – jelentette ki Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője vasárnap Szegeden.
Interjú Tóth Péterrel, a Jobbik Szegedi Szervezetének elnökével
Tóth Péterrel, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Szegedi Alapszervezetének elnökével készítettünk riportot, aki beszélt Magyarország jelenlegi helyzetéről, a Jobbik ideológiájáról, céljáról, valamint a szegedi Jobbik helyi terveiről.
- Hogyan látja a Jobbik szerepét a jelenlegi magyar politikában?
Tisztújítás volt a Jobbik megyei és szegedi szervezetében. A régi-új elnökség szakcsoportok felállításával dolgozik a párt helyi programján, a megyei választókerület képviselőit október végén nevezik meg, és a polgármesterjelölt is heteken belül színre léphet; nagy a valószínűsége, hogy a radikálisok női jelöltet indítanak a „kulcsos” pozícióért.
A szegedi Jobbik rendszeressé szeretné tenni a városi közgyűlés utáni sajtótájékoztatókat, hogy a radikális párt is elmondhassa észrevételeit a fajsúlyosabb helyi témákkal kapcsolatban. Meglátásaikat, javaslataikat ezentúl minden frakcióhoz és a polgármesterhez is eljuttatják.
Ezúttal több közgyűlési napirendi pont is terítékre került. Tóth Péter szegedi elnök továbbra is sérelmezi, ahogyan a helyi napilap online tudósításában róla és Rácz Tibor alelnökről írtak. Kritikán alulinak nevezte ezt az újságírást, amely szerinte inkább a blogoláshoz hasonlítható, és méltatlan az újság színvonalához.
„Ebben a gazdasági helyzetben nem hajókázásra kellene költeni a pénzt, legközelebb Kóka helikopterével nézegetik majd a képviselők az épülő utakat” – kezdte sajtótájékoztatóját a Jobbik szegedi elnöke, Tóth Péter, amit azért hívott össze, mert szerinte minősíthetetlen az a stílus, ahogy őt, s alelnök társát, Rácz Tibort kigúnyolták a helyi napilap online tudósításában.
A SZIN-hangzavar ellen tiltakozik a Jobbik és a Szögedi Védegylet
Közös sajtótájékoztatón tiltakozott pénteken a Jobbik szegedi szervezete és a Szögedi Védegylet a Szegedi Ifjúsági Napokkal járó nagy zaj és rendbontások miatt. Álláspontjuk szerint a rendezvény lebonyolításának módja zavarja a szegediek nyugalmát, ezért máshol és máshogyan kellene megtartani az ifjúsági napokat. Szabó László önkormányzati képviselő a szeptemberi közgyűlési ülésen vizsgálatot kezdeményez majd az ügyben.
Szegedi Jobbik: balkánira sikeredett a SZINA városvezetés átgondolatlansága súlyos gondokat okozott az idei Szegedi Ifjúsági Napokkal kapcsolatban: a hangzavar munkanapokon hajnal 4-ig háborgatta a dolgozókat, az utolsó napon pedig egy elhamarkodott döntés zavarta meg a fesztiválozók szórakozását. Mindezt Tóth Péter, a Jobbik szegedi elnöke mondta hétfői sajtótájékoztatóján, ahol pénteki javaslatát megismételve úgy fogalmazott: szerencsésebb lenne a Sziksóstón rendezni a SZIN-t.
“Hazugság!” – így értékelte Tóth Péter szegedi Jobbik-elnök Botka László (MSZP) polgármester vasárnapi sajtóközleményének azon kitételét, miszerint a Fidesz és a Jobbik a SZIN jelenlegi formájának betiltását követelte. Tóth szerint Botkának ideje lenne végre szakítania pökhendi és arcátlan stílusával, mert emiatt súlyos árat fog fizetni a közelgő választásokon.