A Szegedi Gondolat riportja Nyomtatás E-mail

Tóth PéterInterjú Tóth Péterrel, a Jobbik Szegedi Szervezetének elnökével

 

Tóth Péterrel, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Szegedi Alapszervezetének elnökével készítettünk riportot, aki beszélt Magyarország jelenlegi helyzetéről, a Jobbik ideológiájáról, céljáról, valamint a szegedi Jobbik helyi terveiről.

- Hogyan látja a Jobbik szerepét a jelenlegi magyar politikában?


- A Jobbik a meglepetés erejével lépett be az országos politikába az EP-Választások napján. A harmadik hely és a 15%-ék azt mutatja, hogy az országban zajló társadalmi-gazdasági-politikai folyamatok egyre inkább a Jobbik céljaival és programjával hangolódnak össze.

Azok a témák és problémák, amiket felvetettünk, így pl. cigánybűnözés, vidéki közbiztonság, multinacionális cégek és a bankok megadóztatása, a hazai mezőgazdaság védelme… stb., nem egy nacionalista párt kreálmányai, hanem 50 év bolsevizmus és 20 év szélsőséges liberalizmusának a termékei. A Jobbik erre nemet mond, és vele együtt 15 millió magyar ember mondja ugyanezt.

- Miért kezdett el politikai tevékenységet folytatni?

- Először is szeretném Önöknek és a kedves Olvasóknak elmondani, hogy eredetileg nem akartam politikával foglalkozni, mivel nem ezt tekintettem hivatásomnak. Azonban 2006-ban világossá vált számomra, hogy csak a Jobbik nyújt szervezett, intézményes keretet Hazánk megmentése ügyében, ezért csatlakoztam a párthoz. Rögtön a párt-politika sűrűjébe csöppentem a harmadik út kampányában. Ugyanakkor láttam a nemzeti gondolat gyökeres elfojtását is. Az elkeseredés és a kilátástalanság következményei voltak a 2006-os őszi események, melynek aktív részese voltam Szegeden, mert hittem, hogy nemzetünk sorsát a szélsőséges liberalizmus és Gyurcsány katonái sem vehetik el. A hitem és a körülöttem lévő emberek segítségéből felépítettem egy erős szegedi és Csongrád megyei szervezetet, amelynek bizonyítéka az EP-Választások sikere volt.

- Hogyan látja saját szerepét a Jobbikon belül?

- Nem vagyok alapítója a Jobbiknak, de az erősödésünk egyik letéteményesének tartom magam. Láttam az utat a 2,2%-tól a 14,77%-ig és szeretném elősegíteni a kormányzásunkat 14,77%-tól 50,01%-ig is. A legfontosabb még sem ez. A Jobbikban nem a szerepek, a pozíciók az elsődlegesek, hanem a nemzetünk felemelkedéséhez vezető közös felelősségtudat. Nincs két egyforma jobbikos, és senki nem tartja a kezében a „bölcsek kövét”, de mindegyiknek a szívébe van zárva a közös történelmünk és a Kárpát-medencét átölelő Szent Hazánk eszménye. Hisszük, hogy egyszer újra a miénk lesz. Magyaroké.

- Mik az Ön személyes ambíció a Jobbikon belül?

- Szeretnék az országos politikai életbe is hatékonyabban beleszólni, mivel látok nagyon sok teendőt, de erről inkább a későbbiekben beszélnék…

- Az ön számára mit jelent magyarnak lenni?

- A kedves szerkesztő engedje meg, hogy Tamási Áron szavaival éljek: "Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan. " Úgy gondolom, hogy legjobban az író szavai fejezik ki a hitvallásomat.

- Hogyan értékeli a Jobbik szerepét az EU-i parlamenti választások során?

- Rendkívül nagy meglepetés és öröm volt számunkra az elért eredmény, még akkor is, ha tudtuk, hogy jól fogunk szerepelni. Nagyon nagy bizalomra enged következtetni, amivel mi – jobbikosok – szeretnénk is élni. Úgy gondolom, 1945 után a Jobbik fogja alkotni a XXI.sz. első felelős nemzeti kormányát, ami ténylegesen a magyar emberekért lesz, nem pedig belőlük él. Ezért bármelyik és bármilyen ellenségünkkel szemben vállaljuk a felelősséget.

- Szereti-e a napfény városát? Mit tenne a város fejlesztése érdekében?

- Nagyon szeretem Szegedet. Történelmi múltja és személyei miatt rendkívül értékes város. Fontosnak érezzük a városban kormányzó urunk, Horthy Miklós személyét, de nem feledkezünk meg Dugonics Andrásról, Klebesberg Kúnóról, Bálint Sándorról és a többi értékes történelmi alakról sem. Sajnos az ő emlékük fényét koptatja a jelenlegi városvezetés. Ezek után már nem meglepő, hogy a jelenlegi várospolitikával és városfejlesztéssel elégedetlenek vagyunk. Koncepció nélkülinek és szervezetlennek tartjuk a jelenlegi fejlesztéseket. Legtöbbször az rajzolódik ki előttünk a projektekből, hogy újabb uniós pénzeket kell elkölteni valamire, amit nem a lakosság igényeinek kielégítésére szánnak. Egy felelős városvezetésnek sokkal inkább a helyi sajátosságokból fakadó fejlesztéseket kellene preferálnia. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy érdemesebb lenne régi-új üzemek létrehozásába befektetni, mint pl. konzervgyár, gyógyszergyár…stb. A szegedi polgárok az e témáról szóló gondolatokat részleteiben is olvashatják majd a közeljövőben elkészülő szegedi programunkban.

- Milyen érzés az Ön számára negyedik alkalommal részt venni a szegedi halászlé fesztiválon?

- Rendkívül nagy öröm, hogy ismét itt lehetünk a Halászlé Fesztiválon, ahol idén Morvai Krisztina, Ep-képviselőnk is megtisztel minket. Remélem jó idő lesz és sok kedves emberrel találkozunk idén is!


- Szereti Ön a halászlevet? Tud-e főzni?

- Szeretem. Tradicionális, magyar ételnek, hungarikumnak tartom a halászlevet. Szeretek főzni, de hogy mennyire tudok, azt a menyasszonyomtól kérdezzék meg…


- Mit csinál a szabadidejében?

- Nagyon szeretek olvasni, de sajnos kevés időm van rá a kampányok miatt. 2010 őszén a félre tett könyveimmel 1 hétre elvonulok pihenni.


- Hogyan készül a jövő évi választásokra?

- Rengeteget dolgozom. Szinte minden időmet a Jobbik erősítésével, szervezésével töltöm. A legnehezebbnek mégis a kampányra való lelki felkészülést tartom, ezért próbálok egyre több időt tölteni hitbéli dolgokkal, hogy mindig új erőt adjon a jó Isten számomra.

- Mi az elképzelése hazánk jövőét illetően?

- Ha az emberek döntő többsége a Jobbikot támogatja, akkor jövőre megfordulhat a „történelem kereke” és elkezdődhet egy szebb jövő, ahol Magyarország a magyaroké lesz, és akkor végre eljön az az idő, amikor már nem leszünk másodrendű állampolgárok saját Hazánkban. Bízom az igazság, a hit és a rend győzelmében.

Szebb Jövőt!

 

Forrás: www.szegedigondolat.hu