|
Nagy médiaérdeklődés mellett tartotta meg sajtótájékoztatóját Vona Gábor, a Jobbik kormányfőjelöltje péntek délelőtt a Nemzeti Kávézóban. A kormányfőjelölt elmondta: minden héten egy újabb miniszterjelöltet nevez meg a Jobbik.
Vona Gábor hangsúlyozta: január 16-án letették az asztalra a radikális változás programját, mely mindeddig az egyetlen választási program Magyarországon.
A program mellett fontosnak tartja azt is hogy a választók megismerjék miniszterjelöltjeiket is.
"Nem azért dolgozunk hóban, fagyban, sárban, hogy második, harmadik helyre pályázzunk a választáson, hanem győzelemre törekszünk, és áprilisban komoly meglepetést fogunk okozni" - mondta a pártelnök.
Hangsúlyozta, hogy nem szabad leírni a Jobbikot, s nem szabad hinni a közvélemény-kutatásoknak, mert nem kizárt, hogy azok politikai megrendelésre alakítják eredményeiket. Emlékeztetett a június 7-ei 15%-os ereményre, akkor is 3-4%-ot jósoltak a nemzeti pártnak.
"Nyílt lapokkal játszunk. Januárban bemutattuk programunkat, megneveztük államfő-és kormányfőjelöltünket is. Ellentétben a másik két nagy párttal, mi nem árulunk zsákbamacskát: megnevezzük miniszterjelöltjeinket, hogy tudják a választók, kire is szavaznak. Éppen ezért , mostantól minden héten megnevezzük egy-egy jelöltünket" - mondta Vona Gábor, majd hozzátette: "szeretnénk, ha újra kettős vezetés lenne a minisztériumokban, vagyis a miniszternek lenne egy helyettese, őket követi a hivatalt vezető államtitkár és a szakállamtitkárok.
A minisztériumok fölállításánál az arany középutat célozták meg.
A Jobbik leendő minisztériumai a következők: - Miniszterelnöki Hivatal (MeH) - Igazságügyi és Önkormányzati Minisztérium (IÖM) - Rendvédelmi Minisztérium (RM) - Honvédelmi Minisztérium (HM) - Külügyi és Külgazdasági Minisztérium (KKGM) - Pénzügyminisztérium (PM) - Gazdasági és Informatikai Minisztérium (GIM) - Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MVFM) - Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) - Szociális, Családügyi és Munkaügyi Minisztérium (SZCSMM) - Egészségügyi Minisztérium (EÜM) - Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportminisztérium (OKISM)
Ezenkívül két tárca nélküli miniszteri posztot is tervezünk:
- Nemzetpolitikai - Egyházügyi
Vona Gábor ezután bemutatta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterjelöltet, Pősze Lajost, aki személyes tanácsadója és a Jobbik szakpolitikai igazgatója.
Pősze Lajos elmondta: nagy megtiszteltetés számára ez a megbízás, hisz olyan helyzetben van az ország, ahol nem hibázhat a vezetőség. Hozzátette: erős kormányzatot és erős államot szeretnének építeni, ehhez elengedhetetlen egy erős miniszterelnöki hivatal léte.
Leendő munkájáról elmondta: gördülékeny munkát szeretnének, a párt programja szerint, valamint közvetlen és élő kapcsolatrendszert a kormányzat és a választók között.
Forrás: barikad.hu
|