Tóth Péter életrajza Nyomtatás E-mail

1983. október 30-án születtem Körmenden. Középiskolai tanulmányaimat 2002-ben a sárvári Tinódi Lantos Sebestyén Gimnáziumban fejeztem be, ahol angol és német nyelvet tanultam. 2002-ben felvételt nyertem az SZTE TTK geográfus nappali alapképzésre, ahol település- és terület-fejlesztő szakirányt választottam. 2003-ban a helyileg megrendezett Tudományos Diákkonferencián a társadalomföldrajz szekcióban Szervezetgeográfia című dolgozatommal első helyezést értem el.

Munkásságom alatt, érdeklődési körömnek megfelelően egyéni kutatómunkát végzetem a szegénység térbeli elhelyezkedéséről. Szerepet vállaltam a „Határon innen-határon túl” nemzetközi konferencián. 2004-ben felvételt nyertem az SZTE BTK szociológia szakra. 2004 és 2006 között az SZTE Társadalom- és Gazdaságföldrajz Tanszéken demonstrátorként dolgoztam. Demográfia és népességföldrajz kurzus gyakorlatait vezettem hallgatótársaimnak.

2005-ben az Euroterv 2002 Kft-nél pályázatírói tevékenységet folytattam, ill. a Bács-Kiskun megyei Szank község jövőtervéből a társadalom és a népesség c. fejezetet készítettem elő. A terv elkészítése után a helyi Önkormányzatnak, egy öt éves prognózis mutattam be társadalmi és demográfiai folyamatokról. Ezt követően, 2007-től a Sonda Ipsosznál  piac-kutatással foglalkoztam.

Római katolikus keresztény emberként, harmadik generációs tanári családból származom, amire büszke vagyok. Innen köszönhetem azokat az alapokat és erőt, amelyek ehhez a küldetéshez kitartást adtak. 2003-ban ismertem meg feleségemet, Rosta Juditot, aki szintén hasonló családi körülményekből származik, mint jómagam. Judit az SZTE ÁOK Orvosi Élettani tanszékén kutat és tanít. 2010 tavaszára várjuk közös gyermekünket.

2006-ban csatlakoztam a Jobbik Szegedi Szervezetéhez. A 2006-os helyhatósági választásokon a szegedi 14-es körzetben indultam és az akkori átlagos 2%-os „eredményt” értem el. Az 2006-os önkormányzati választások után a szegedi tisztújítás után alelnöki szerepet vállaltam, majd 2007 márciusától, mint elnök, vezetem a szegedi szervezetünket.

A szegedi tevékenységünk főbb állomásai közül kiemelném az évente szervezett keresztállítási missziónkat, a trianoni felvonulásunkat, a majálist, és a halászlé fesztivált. A tavalyi évben szerveztük meg a Szögedi Magyar Majálist, ami dél-Alföld legnagyobb nemzeti fesztiválja volt. A 2006 ősze és 2007 tavasza között több tucat kormányellenes demonstrációnak voltam szervezője, illetve résztvevője. 2007. augusztus 25-én megszületett 56 fős Magyar Gárda mozgalom alapítója vagyok. Megyei szervezőként, a nagyobb városok után a kisebb településeken is sikerült megalakítani és elindítani a helyi szervezeteket.

A Jobbik felnőtté válásában ott voltam és a tudásomnak megfelelően mindig a megerősítésén dolgoztam. Ez a mi történelmi feladatunk és felelősségünk.

 
Tóth Péter rövid életrajza Nyomtatás E-mail

Tóth Péter településfejlesztő geográfusként végzett és jelenleg szociológiai tanulmányait folytatja. Szakterülete a szegénység, valamint a kultúra és identitás kapcsolata. Hallgatóként már demográfiát oktatott a szegedi egyetemen. Tapasztalata van felmérések készítésében, kutatásokban, pályázatokban, piackutatásban. 2007 óta a Jobbik Szegedi Alapszervezetének elnöke, alapító tagja a Magyar Gárda Mozgalomnak. Fontosnak tartja a politikusbűnözők teljes elszámoltatását és a magyar kis- és középvállalkozások erősítését a multinacionális cégekkel szemben. Azért vállalt politikai szerepet, hogy a közéletben a magyar érdekek képviselete váljon elsődleges szemponttá az Országgyűlésben. Feleségével márciusra várják első gyermeküket.